Harmincöt (35) éves koromig siralmasan kommunikáltam. Hangosan, túl nagy érzelmi töltettel, mégis hallhatatlanul. Aztán lassan megtanultam, hogyan lehet hallhatóvá és láthatóvá válni magam és mások számára nyugodtan és halkan is. Számomra minden kommunikáció – hogy Vámos Esztert idézzem – „kapcsolatban lenni annyit jelent, hogy létezünk.” Ezért fontos számomra, hogy ez minél könnyedebben, hatékonyabban, örömtelibben zajlódjon. Igyekszem a hozzám fordulókat abban segíteni, hogy megtalálják a saját útjukat és megoldásukat. Nem vagyok pszichológus, nem végzek pszichoterápiát. Én a kommunikációs megoldásokban hiszek, az élethelyzetek egyéni és sokszínű, hatékony, személyre szabott szétszedésében és újra-összerakásában gondolkodom. Erősségem, hogy tapasztalatot, lelkesedést, bátorságot, kreativitást teszek a közös munkába – támogatlak abban, hogy a saját megoldásodat találd meg.
Az érintés is kommunikáció: a babahordozás a szülő és a gyerek számára is a legegyszerűbb kapcsolódási eszköz, a testközelség pedig alapszükséglet. 2011. óta foglalkozom a babahordozás tanításával, 2015. óta tanácsadó-jelölteket is oktatok, 2017. óta vagyok a ClauWi Magyarország Hordozóiskola vezetője.
A fel nem dolgozott veszteségeket egész életünkben, sőt transzgenerációsan is magunkkal cipeljük. Boldogító és megkönnyebbülést hozó, ha letesszük őket. A feldolgozásban gyászcsoportban vagy egyénileg is tudlak támogatni. (Veszteség: bármi, ami a szervezetben gyászreakciót indít el. Nemcsak haláleset, hanem akár egy válás, költözés, iskolaváltás, szülési trauma, bűncselekmény, anyagi csőd stb. Rendszeresen indítok szülésfeldolgozó tréninget is.)